Weszak Ünnepe
A nagy szellemi ünnep, amikor új energiákat, erős rezgéseket, és áldást kaphatunk a felemelkedett mesterek szellemeitől, ami fizikailag is megnyilvánul. A bika hónapjában teliholdkor jön el az esemény. (Pontos időt lásd cikk végén.) Teliholdkor az elengedést és a vágyinkra való összpontosítást is végezhetjük, lásd további cikkeim, szertartásokról, holdról, feltölthetjük kristályainkat, önmagunkat, kívánságainkat, és egyéb tárgyainkat. A telihold energiája erős, sokan nyugtalanok, nem tudnak aludni, pedig ezt a felgyülemlett energiatöbbletet felhasználhatnák egyéb pozitív változást hozó dolgokra, alkotásra, önmaguk szembenézésre, meditációra, imádkozásra, energia felvételre, belső párbeszédre, átgondolásokra. A telihold mindig egyféle elengedést, változást és megújulást is hoz. Soha nem éreztem ártónak, vagy rossznak, inkább felnyitja ott bennünk azokat a dolgokat, amelyre szükségünk van, inkább gyógyító, energiát adó és segítő szándékúnak érzem. Tehát egy erős mágikus éjszakáról van szó, esetleg még hullócsillag is megjelenik szemünk előtt az égen, az még egy plusz jó ómen! Három telihold van, ami még erőteljesebb az évben, a húsvéti telihold, mikor a mérlegben van, a második a Weszák ünnepe, a bikában lévő telihold, és a harmadik a Jóakarat ünnepe ami Weszák után egy hónapra van, és a nyilasban jár a hold. Ez a három szellemi fontossággal bír. A mesterek szerint úgy kellene ismerté válnia az emberek körében, mint a megvilágosodás nagy kapui. Ezeken a teliholdakkor még erőteljesebben hatnak a kívánságaink, imáink, még erősebbek a szellemi energiák, és rezgések. A hívások vagyis imák, mantrák, meditációk felerősödnek, erősebbé válik a fényük és az hamarabb feljut az angyalok, arkangyalok, mesterek, hatalmasok közé a szellemi szférába. Azért is erősebbek ezek a teliholdak, mert a mesterek megjelennek, és mert jóval több ember gyűlik ilyenkor össze és csoportosan imádkoznak, a világért, a békéért, a Földért, Földanyáért, az emberekért, növényekért, és állatokért. És ezek az imák, elvonulások egy-egy egyén otthonában összeadódnak, és mint egy nagy fény, egyként együttes erővel könnyebben feljutnak.
Weszák egy szent völgy, mesterek völgyének is nevezik, Tibetben a Himalája lábánál, Kailasz hegység mellett. Kailasz szent hegy, 6 hegység öleli körül, mint egy lótuszvirág, 4 folyó fut át rajta, a világ 4 része felé, mint 4 elem, ezért a világmandala közepének is tartják. 6.666 m magasságú és nehezen megközelíthető, az Isten helyének is hívják, de tiltott a megmászása, pont a szentségéből kifolyólag. A Manasarovár tó terül el mellette, a hideg vizébe való merülés felszabadító és tisztító hatással bír. A völgyet körbeveszik a hegyek, csak észak-keleten van egy szűk nyílás ott helyezkedik el a lapos hegy. Ott jelennek meg a mesterek, így a szertartáson a figyelem oda összpontosul. A lapos hegynél jelenik meg Mánu az élő formák ura, jobb oldalon, Mahacsohan a civilizáció ura baloldalon és középen Jézus. Előttük egy vízzel teli kristály kehely áll. A földi mesterek és tanítványok elfoglalják helyüket mély belső áhítattal, és formákat alkotnak, csillag, háromszög, kereszt és várják a jelenést és a mennyei áldást. Szent mantrát énekelnek, békésen és hívják a mestereket. Telihold megjelenésekor megjelenik Buddha, lótuszülésben és jobb kezével áldást szór. Az Isteni bölcsességet szórja áldásával, míg Jézus az Isteni szeretet. A jelenés 8 percig tart. A fénnyel, és magas energiákkal magnetizált, áldott vizet csendben kitöltik, megisszák az emberek, és lassan békével hazatérnek, és adják tovább fényüket másoknak. Ez a jelenés tehát fizikai szinten is materializálódik, nem csak szellemi szférában. Óriási energiák gyűlnek itt össze és oldódhatnak fel bennünk, ha mi is szeretnénk, és hozzájárulunk.
Ezen a napon készítsük fel szellemünket, lelkünket és fizikai testünket is a Weszák ünnepére. Még ha nem is tudunk kijutni a szent völgybe, Kailasz hegyéhez, otthon a kis oltárunk előtt ráhangolódhatunk. Érezzük át ennek a napnak a fontosságát és ünnepi fényét egész álló nap! Gondolatban váljunk meg a félelmeinktől, aggodalmainktól és öltöztessük lelkünket is ünnepi ruhába! Készítsük fel magunkat az estére! Hangolódjunk rá ezekre a magas rezgésekre, ne engedjünk be piszkot, se más elnyomást, rossz negatív gondolatot. Ünnepélyesen érezzük magunkat, csodálatosan, és ne hagyjuk, hogy bármi elvegye a kedvünket. Gondoljunk sokat Istenre, a Teremtőnkre, Isten anyánkra, a Földünkre, a küldetéseinkre. Böjtölhetünk is, bár teliholdkor annyira nem szoktuk javasolni, de a csak nyes zöldség, gyümölcs és kevés étkezés ilyenkor jó szolgálatot tud tenni, hiszen azoknak magasabb a rezgésük a bennük lévő magas enzimtartalom miatt és mert természetes ételforma. Este vegyünk tisztító fürdőt, olajokkal, sóval, lehet levendula, zsálya, rózsa, rozmaring, teafa, tisztítsuk meg magunkat. A víz nem csak testileg tisztít meg a szennyeződéstől, de lelkileg, szellemileg is átmos. Gyújtsunk fehér gyertyát, füstölőt is ha szeretnénk a ráhangolódáshoz, és mélyüljünk el belsőnkben. Ne mindig kérjünk! Most csak engedjük át magunkat a hold és eme nagy, mennyei energiáknak, hogy áramolhassanak bennünk, és ott oldjanak, dolgozhassanak, tisztíthassanak. Ez az este legyen csak önmagunké, és a befelé figyelésé. Képzeljük el a szent völgyet, a jelenést, a földi mestereket és tanítványaikat, amint ott ülnek és mantráznak. Mi is mantrázhatunk, olyat, amit megfelelőnek találunk, vagy angyali idézetet, lásd: Más Világban Élek Facebook oldalamon sok ilyet találsz, (bal oldalt, fényképek menü és angyali képekre kattints) Érezzük át ezt az ünnepi hangulatot. Még a szertartás előtt egy kis tálkába rakjunk tisztított vizet, és áldjuk meg. A szertartás végeztével mikor látjuk és érezzük is hogy feltöltődött, lásd vízkódolás videómat Youtube, kortyonként lassan igyuk meg és érezzük az áldást testünkben, szellemünkben, lelkünkben és energiánkban. Megkaptam a teljes pontos időpontot, ezt most az emberek segítése végett közzéteszem, mert hiszek benne, hogy van, akinek szüksége van eme jó, áldott energiákra, gyógyulásra, védelemre, Isteni erőre, és hisz is benne! És hogy eme titkos tudást és időpontot a jóra használja fel saját maga és mások megsegítésére, hogy a fényt tovább adhassa, és segíthessen! Idén ez 2019 május 18.-án lesz, 11 óra, 13 perckor. Nyílván nem akkor huppanunk le az oltár elé, de ez idő tájt már erősebben érezhetjük. Áldott készülést, Áldott Fényt, és Áldott Isteni Erőt kívánok Mindannyiótoknak!
Nagy Szaffina író, spirituális életmód tanácsadó