Mire irányul a fókusz?
Ahogy megérkezett az ősz, sárga hulló faleveleivel, és beborult idővel, úgy csendesedtek befelé is az emberek. De egy nem jó kollektív tudati rezgés volt tapasztalható. Megjelent benne a félelem, a válság, a düh, a kétségbeesés, a félelem. Most mi lesz? És majdnem minden ősszel ez már szinte várható. Mert már nincs olyan hogy normális. Mert már minden évben történik valami, ami felborítja az amúgy is nehezen megszokható, alakítható helyzeteket. És mihelyst kicsit is jobb lenne, a forró nyári napok után, rögtön jön egy újabb lökés. És a legtöbb ember felveszi ezt. Irányítható. És elhiszik, hogy a világ ismét válságban van. És a félelem bekúszik mindenhová. A pénztárcákba, munkahelyekre, gyerekvállalásba és nevelésbe, oktatásba, házasságokba, barátságokba, szórakozásba. Félelem járja át az emberek csontjait és elhiszik ez a valóság. Hírek, napi posztok, okoskodások, versengések és lázadások. Ezt olvassák, ezt látják, ezt érzik, ebben nevelkednek. Mi más lehetne hát a valóság, mint ez? Mert mint egy hangyabolyt felkeverik az embereket, és már senki nem tudja úgy élni a megszokott életét, mint ahogy megszokták. Felháborodnak, zúgolódnak és pocskondiáznak. És valahol még ha igazuk is van… mert igaz az, hogy mindig az alsóbb néppel kell megfizettetni mindent, és ha már fizetünk elég magas adót miért nálunk drágább mégis minden és nem az alacsonyabb adózású országokban, egészségügyről pedig ne is beszéljünk. Igazságtalanság. Igen.
De! Mi lenne, ha nem folynánk folyton mindennap bele? Mi lenne, ha a tudatosságot választanánk legalább most ezekben a nehezebb időkben? Mert minden tanít valamire. A változás is. Talán eddig a legtöbb ember csak élte az életét, rábízva egy hatalomra ahelyett, hogy ő oldotta volna meg a problémáit! Hogyan tudunk ebből kimászni? Hogyan tudunk ezen változtatni? Hogyan lehetne jobb? Mire irányul a fókusz? Hogyan jöhetne változás az életünkbe, ha csak várunk valakire, aki megment? Ha ugyanazt csináljuk, mint eddig? Mi van, ha ez is a tudatosságra tanít? Hogy ne másra várjunk! Ne más mondja meg hogyan tanítsuk a gyermekeinket, mit együnk, és ne másra várjunk hogyan legyünk egészségek! Ha tudatosabban használnánk az áramot, és csak annyira fűtsünk amennyire még jól esik! Hogy értékrendeket tanuljunk mire van valóban szükségünk és mire nincs! „Nem azért dolgozom, hogy ne úgy éljek ahogy szeretnék, vagy megszoktam!” Szokások rabjai az emberek. De épp úgy rabigában élnek a napi 8 órájukkal, a megszokott életvitelükkel, és étkezési szokásaikkal, bocs kajálásukkal, hiszen ma már ez a divat… nem esznek vagy táplálkoznak, hanem bekajálnak, mint a disznók. A szokás nagy hatalom. A legtöbben nem is tudnának talán mit kezdeni a szabadidejükkel ha nem lenne rabiga, ha nem lenne tv, internet, zabálások. Tudatosság és értékrend teremtés. Talán ezt kellene kicserélni az emberek agyában és szívében, mint egy nagy lomtalanításkor és nem csak a led égőket, melyek kevesebbet fogyasztanak. Talán nekünk is kevesebbet kellene fogyasztani. Talán oda kellett és kellene figyelni a környezetvédelemre is. Mivé tettük tönkre ezt a földet. És nem. És elfordítják duzzogva a fejüket, mert ez nem tetszik. Sem az őszinteség, mely arcul csap, hogy mi tehetünk róla, hogy idáig jutottunk, sem a változás, hogy valamiről lemondjunk, és másképp éljünk. Nem. Továbbra is szemetelünk, továbbra is duzzogunk, és éljük a megszokott életünket, háttérben az állandóan zakatoló tv és internet adással, ami rágógumikét tapasztja össze minden érzékszervünket, hogy már gondolkozni se tudunk. És a félelem tovább kúszik… természetesen, hol kissé, hol nagyon, erősen, és zilálva, hol kétségbeesetten, hol sírva bukkan fel. És a közösségi média és hálók tökéletesen végzik a dolgukat, behálózva az egész emberiséget, a kollektív tudatalattiba beáramolva.
„Ködfátylat borítanak az emberiségre
felednek mindent és azt hiszik ez az élet.”
(Részlet: „A világmindenség szétszakadt” versből.
Megtalálható: a Más Világban Élek Facebook oldalon)
Átöleltem a fákat, kint az őszi időben. Éreztem a fájdalmat, a félelmet, a negatív rezgéseket, hozzám is megpróbált bekúszni. Észrevettem, hogy ez nem az én gondolatom. Éreztem mások fájdalmát, gondolatait. Ketten is éreztük ugyanezt, ugyanakkor. Átöleltük mind a ketten a vastag fa törzsét. Leadtunk mindent és felvettük a természet erejét. Tudatosítottuk a bennük lévő jó és örömteli gondolatokat, érzéseket, az álmainkra, céljainkra összepontosítottunk és oda helyeztük a fókuszt. Jó érzéssel lépdeltünk tovább a színes falevelekben, és arra gondoltunk milyen jó lenne, ha a pozitív teremtésben mindenki részt venne, ha mindenki ráébredne a tudatosságra. Mire van igazán szüksége. Ha mindenki részt vállalna és felelősséget a saját életében és nem mástól várná el a megoldást, majd ujjal mutogathatna másokra. Mindenkivel, akivel csak találkoztunk és találkozunk egy mosolyt adunk, és egy bátorító szót, mert lehet neki még nehezebb. És így lesz jobb a világ. A mi világunk biztosan. Remélem a tiéd is! Mire irányítod a fókuszt, a félelemre vagy a céljaidra? Mert az Univerzum mindegyikre válaszol! Azzal a vonzással, amit te kivetítesz, kilöksz magadból!
Szeretettel Ölellek: Nagy Szaffina
Spirituális tanító, író
Weboldal: https://www.nagyszaffinaeletmuvei.hu
Életmód Magazinom YouTube csatornám:
Facebook oldalam:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100056345111650
Más Világban Élek:
