Mindig magadról adsz tanúbizonyságot!
Mindig magadról adsz tanúbizonyságot! Bármit is teszel, vagy mondasz, vagy érzel! Minden megnyilvánulásod a te tükröd! De tükre a másik félnek is! A kapcsolódások pont erről szólnak! Valamiért ott vagytok, együtt abban a helyzetben. A dolgokhoz való hozzáállásod, hozzászólásod, reagálásod, mind téged tükröz. A te akkori jelenlegi tudatállapotodat, érzelmeidet, hangulatodat. És amikor neked reagál a másik az az ő állapotát, gondolkodását tükrözi, nem téged! Ugyanakkor részben téged is érint, hiszen kapcsolódtok, még ha rövid időre is, legyen szó akár összezördülésről, vagy beszélgetésről, és egymásból váltottatok ki valamit és az a valami jelenik meg érzelmileg és tudatilag. Előfordul, nem azt mondjuk, amit ott és akkor szerettünk volna, vagy amit utólag helyesebbnek véltünk volna. Hányszor elszalad a szánk mielőtt bele is gondolnánk. Néha bohóckodunk, viccelődünk, vagy oda vágunk csak úgy valamit mellékesként, közben nem is gondoljuk azt úgy, ahogy. Néha bele sem gondolunk abba, jelenleg mit érez a másik, vagy épp mit gondol. Vannak szavak, amik normál esetben meg sem érintenek, de előfordulhat a másiknál hogy épp az a szó volt pont az i-re! Ezért ne vegyük túlságosan magunkra mások szavait és cselekedeteit, mert nem feltétlen rólunk szólnak! Legyen szó messengeren, skypon, e-mailen vagy személyes találkozásról kapcsolódunk a másikhoz. Érezzük a másikat. Két külön egység, világ, külön más-más jelen élethelyzettel, megéléssel, érzelmi és tudati állapottal. Honnan tudod miben van a másik éppen? És ez a két pont találkozik, nagyon meghatározza az egész beszélgetés minőségét, hogyan reagálunk. Hogy megtudjuk-e különböztetni a saját érzelmeinket a másikétól? Hogy tudunk-e különbséget tenni az ő akarata, cselekedetei és a miénk között? Hogy tudjuk-e mennyire egyedi lények vagyunk, és el kellene fogadni a másik szabad akaratát, nézőpontját. Tudunk-e kívülről, távolabbról nézni az adott szituációra, hogy nem feltétlen ellened irányul amit ő mond, vagy ír, hanem az ő érzelmi és tudatállapotáról, az ő meggyőződéséről, tapasztalatáról, az ő hitrendszeréről szól! Nem rólad! És tudjuk-e magunkat is kellően kontrollálni, hogy mit árasztunk ki magunkból nap mint nap a szavainkkal, reakcióinkkal, tetteinkkel?
Előfordul, nem azt tesszük, amit mondunk. Kit csapunk be ilyenkor? Hát nem magunkat? Ha a szem mást mond, mit amit a száj. Ha a szavak szépek, de a tettek hiányosak. Ha érzelmeink szenvedélyében, szárnyalásában vagyunk, de nem vagyunk elég bátrak, hogy meglépjük, amit kellene. Az a lehetőség ott volt adott! Utána várhatjuk az újabb hullámot, lehetőséget, mi pedig tanulhatunk belőle. Néha nagy árat fizetünk.
Az amit gondolunk, az akaratunktól, tudatállapotunktól függ! Ezen módosíthatunk, tanulhatunk, fékezhetjük, vagy bátoríthatjuk magunkat! Az, ahogy mondjuk tükrözi a lelkiállapotunkat, a szellemi erőnket! A másik fél felé tett energiaáramlásunkat. És abban az áramlatban benne rezeg az, hogy kedveljük, szeretjük, vagy közömbös, netán undorodunk, taszítjuk. Ez az áramlat hullámhossza. Az amit mondunk, a gondolatainktól és az érzelmeinktől függ. De mindig előbb van az akarat és utána a gondolat majd érzés! Tehát befolyásolható és tanulható önmagunk és másik által is! De igazából a cselekedeteink határozzák meg azt milyen emberek is vagyunk. Mennyire van összhangban a tudatállapotunkkal, hozzáállásunkkal, akaratunkkal, szavainkkal, érzelmeinkkel, amit teszünk! Mit nyilvánítunk ki magunkról! Nem az határozza meg emberségünket, hogy hány emberfélének kívánunk megfelelni. Mennyi féle elvárásnak és hitrendszernek. Hanem hogy önmagunkhoz mennyire tudunk hűek maradni és a teremtő isteni erőhöz mennyire tudunk kapcsolódni és cselekedeteink és szavaink ennek fényében tükröződnek-e, vagy sem.
Posztod, képed, reagálásod, szavaid, érzelmeid, cselekedeteid! Miről, kiről adsz te tanúbizonyságot nap, mint nap? Valóban mindig úgy beszélsz, ahogy érzed, és azt mondod, amit szeretnél? Mennyire tükröz az valóban téged? Vagy más gondolatait, érzéseit vetted föl? Mennyire van benned a megfelelési vágy, kényszer, vagy illem, vagy mások lemásolása, netán mások lerombolása, irigykedés, rosszindulatúság? Mit akarunk magunkról tükrözni mások felé a külvilág felé? Mit árasztunk ki magunkból? Szeretjük mi eléggé magunkat ahhoz, hogy mások felé is szeretetet és elfogadást, megértést tükrözzünk ki?
Nagy Szaffina író, spirituális tanító
