Mit jelent számomra nonek lenni?

Számomra egy igazi nő kívül-belül teljes nő. Az egyensúly, a szépség a vonzás mind két aspektusban jelen van, és ezt felerősítve jósággal, és Vénuszi erőkkel, istennői bájjal. Hiába szép valaki, ha eltakarja, vagy ha túlzottan csak a külsejét mutatja, vagy ha belül romlott, azaz nincsenek értékei, belső tisztasága, szeretete, empátiája más emberek felé. A szépséghez hozzátartozik az ápoltság is, a megjelenés, ahogyan megmutatkozunk egy-egy közösségben, mert nyílván mindenhol kicsit máshogy jelenünk meg. Óriási tévhit azt gondolni, hogy otthon, családi vagy baráti körben nem szükséges adni magunkra. A vele ellentétes kilengés mikor valaki csak sminkkel és hatalmas ékszerekkel tud kimenni az utcára, és mindig színes, mindig feltűnő jelenség, és nem a kisugárzása miatt, lehet pont azért, mert nincs neki önbizalma, vagy imádja ezt a stílust. A lényeg, hogy minden nő csodálatos, és találja meg a saját stílusát, önmagát, öltözködését, illatát, és hogy ő mit mutat meg önmagából a világnak, hogyan vállalja fel magát mikor kilép a társadalomba. És ha ő ezt bátran felvállalja akár a cifra ruháit, fura ékszereit, vagy másságát, netán egyszerűségét, azt fogadjuk el, és ő pont ettől lesz az a nő aki. A nőiességünk is belevan rakva egyféle stílus dobozkába, lásd reklám divatok, trendi világ, hogy milyennek is kellene lennie egy nőnek, sikkes, divatos, komoly, harcias, mértéktartó, de csábos, bájos, elbűvölő és mindig tökéletes frizura és smink. Erről már szinte egy taft reklám jut eszünkbe, a „mindig tökéletes”. Nyílván vonzó egy dögös csaj a képeken vagy filmeken mikor széttúrt hajjal pózol szexi testre simuló ruhával, ám nem nézünk ki mindennap és a nap minden órájában így. Mikor épp rohanunk a vonatra, buszra, mikor épp csak bevásárolunk és várjuk a sorban állást, mikor dolgozunk, takarítunk, és sorolhatnám… Mikor beszélgetek emberekkel miért nem jó a kapcsolatuk egyáltalán miért nem jön össze, a legelső helyen szerepel a külső elvárások a listán. A legtöbb pasi álomnőről álmodozik, míg a nők többsége megelégszik a simán jóval is. De az álom nő kategória a mindig toppon lévő 10-es csaj, ami nem létezik! Számomra a külső másodlagos, persze nyílván egy szép, jól ápolt, netán vonzó test szemet gyönyörködtető nekem is. De mi nők vajon mennyire vállaljuk fel önmagunkat, önmagunk nőiességét, az öltözködésünkkel, megjelenésünkkel? Mert sok mindent elárulhat ez is rólunk, pl: állatvédő vagy-e, milyen stílust szereted, és sokan valójában csak a trendnek és társadalmi elvárásoknak akarnak megfelelni. Jó példa erre mikor felöltöztem Mucha stílusban, (festő) aranyszínű ruha összeállítást és arany rózsákból álló fejpántot tettem föl, vagy amikor csakra színű kendőt vagy ruhát hordok, mennyire kirívó, és számomra mennyire felvállaló. Én mit fejezek ki ezáltal? Saját magam szeretek a bőrömben lenni, imádok nő lenni, és ezt igyekszem mindennap meg is élni. Akár otthon a hálószobában is, és társaságban is! Téves azt hinni, otthon úgy sem lát senki, hiszen önmagad elől nem bújhatsz el, és igen is jó érzés önmagad számára is csinos lenni. Figyelembe veszem hova mit veszek föl, de általánosságban főleg az érzéseimre hallgatok, hiszen a színek gyógyítanak, feltöltenek, és figyelek a hangulatomra. De van, hogy szeretek csak úgy maci naciban lenni és legtöbbször smink nélkül létezem. Ennyit a külsőségekről, jöhet a belső, ami szerintem sokkal fontosabb! Számomra a nő a kiteljesedést, a teremtést, a bájt, a szépséget (belső szépséget), jóságot, ragyogást fejezi ki, és mindez egy istennői energiát tud kibontakoztatni. Mindenkiben látom (igyekszek) a jót, és igazán ez a belső jóság, tisztaság teszi széppé a másik embert. A kedvessége, az isteni minősége, a jóban való bizodalma ez mind meglátszik az illetőn. És én is igyekszem eme jegyeket magamban hordozni. Áldás számomra hogy nő lehetek, teremtő energiákkal, pozitív jó gondolatokkal és úgy érzem nem csak Vénusz mosolygott rám, de a művészet kegyei is, hiszen szeretik olvasni az írásaim. És ez csodálatos, hogy adhatok magamból. Lényeges szerintem nálam is és minden nőnél, hogy találjuk meg az egyensúlyunkat, a belső központunk egyensúlyát és nem csak lelkileg, de külső vonatkozásban is és ezt a kettőt tudjuk valóban kiegyensúlyozottan tartani. A menstruációs ciklusra, mint tisztulásra tekintek és nem egy teherre, nem mindig volt így persze, amíg nem kapcsolódtam igazán a gyógyító Isteni erőhöz nagyon nehéz fájdalmas napjaim voltak. Nem tekintek sem magamra sem más nőre fél emberként, ha nem szült gyermeket, mert ezer oka lehet, nem hiszem, hogy ez határozná meg a női princípiumot. És ha már princípium, a női kecsesség, bájosság a macska félékhez hasonló, és belsőleg is igaz ez, nekünk nőknek szükségünk van játékosságra, társra, de függetlenségre és szabadságra is. Én hálás vagyok, hogy megélhetem a mindennapjaimban a nőiességemet, de ha beakarnak szorítani korlátok közé azt nehezen viselem. Lehet az egy dogma, elvárás, bármilyen korlátozás. Számomra a teremtő női energiákra szükség van, és ahhoz, hogy ez jól működjön megfelelő stabil biztonságos háttér kell, de mindenekelőtt nyugalom és szeretetteljes légkör. Nekünk, nőknek az érzékenységünk is óriási, társulva hozzá a női ciklusokkal, hormonokkal, és felsőbb intuíciókkal, (természetesen férfiaknál ugyanígy működik) de általában egy nőnek erősebbek a megérzései, a hatodik érzékük ezért ez azt is hozza magával, hogy érzékenyebbekké is válunk. Én nagyon érzékeny és érzelmes teremtés vagyok, nálam az egyensúlyt itt kell jól kordában tartanom, amin dolgoztam és dolgozom is, de egyben óriási áldás hiszen érzékenységemnek köszönhetően kapok felismeréseket, gondolatokat fentről, nem beszélve az előrelátásról és megérezésekről és emberek magjának felismeréséről. (Persze mindent én se látok előre.) Számomra a nőiség megélése csodás dolog, és úgy gondolom lehetünk attól még erősek, ha néha kérünk segítséget, ha néha érzelmesek vagyunk és ez nem baj. Szeretek szép ruhákba öltözni, szeretem azokat az ékszereket, amelyek mondanak is valamit, pl: szimbólum, vagy kristályok, szeretek elbűvölő lenni, de legjobban egyedül szeretek lenni önmagamban. Egyszóval csodás dolog nőnek lenni! És ezt kívánom minden női társamnak, hogy merje felvállalni saját magát, nőiességét, és találja meg a belső-külső egyensúlyát, saját stílusát, egyszóval önmagát. Merje megmutatni a világnak azt aki, és bármilyen hivatást is végez, tegye azt a lehető legnagyobb áldással, szeretettel és nőiességgel.

Nagy Szaffina

spirituális életmód tanácsadó, író

www.nagyszaffinaeletmuvei.hu