Hited, mint egy mustármag
Advent első vasárnapján a hit angyala jön el hozzánk. Ezen a héten a hitünk próbája, tanulása van. Tudunk-e hinni még? Tudunk-e hinni a jóban? Tudunk-e hinni abban, hogy minden jóra fordul és mindennek van értelme? Tudunk-e még hinni az emberekben, az emberek szavában, van-e hitünk még az emberiségben? Eltudjuk-e még hinni a csodákat, és hogy velünk is bármi megtörténhet? Eltudjuk-e hinni, hogy hozzánk is bekopogott vasárnap az angyal, és valóban eljött? Tudunk-e hinni még a varázslatban és a csengettyű hívó szavában, mint a kisgyerekek?
A kérdés az, hogy neked mit jelent a hit? Neked mi a hited? Mit gondolsz az életről? A te saját életedről? Mi a te meggyőződésed? És amit hiszel önmagadról, az életedről, megtapasztaláson nyugszik, vagy csak ”kőbe vésett feliratok” mások tanításától? Te miben hiszel?
Véleményem szerint mindenki hisz valamiben. Mert, ahogy tartja a mondás is: „a remény hal meg utoljára”. És legalább ebben még hiszünk, a legvégsőkig is. Oly sokan azt vallják, nem hisznek… semmiben… sem önmagukban, sem felsőbb hatalomban, abban hisznek, amit látnak, vagy talán abban sem…..
„Hiszem, ha látom.” De amikor eljön életük utolsó órája, pillanat, vagy amikor nagy a baj, akkor ott a remény, a hit, és ez minden embernek eljön! Eljön az a pillanat, ha az életben egyszer is, amikor a legdúvadabb ember is hisz. Ha nem másban, hát abban a reményben, hogy jólétre szenderül, és minden rendben lesz. A remény és a hit kéz a kézben járnak egymással. A legtöbb ember számára a hit, az Isten hitet jelenti, ezért sokan összetévesztik a belső hitet, az önmagunkba vetett hitet, a vallásos hittel. Nem kell vallásosnak lenned ahhoz, vagy hinned egy felsőbb hatalomban, hogy legyen belső hited. Ugyanakkor, ha tudatosítod önmagadban ki vagy te, és hová tartozol, minek vagy a része, ráébredsz arra, hogy nem hús és vér, sejtek összessége, csontok és idegek, nem a test vagy, hanem a halhatatlan lélek. Aki visszatér a forráshoz. És itt van az a pont, amiben szinte minden ember egyetért, hogy kell, hogy létezzen egy felsőbb intelligencia, egy felsőbb hatalom, vagy erő, energia, vagy nevezd Istennek, Allahnak, – attól függően kivel beszélsz, egy fizikussal, egy iszlámmal, spirituális emberrel, vagy katolikussal – amihez tartozunk. Ami létre hozta a világunkat, és megalkotott minket. Ahová visszatérünk, és ahonnan újból útra kélünk. És akkor már nem lehet ketté választani a kettőt. A mi és a teremtőt. Azt a nagy szellemi intelligenciát, ami megalkotott minket, mert annak részesei vagyunk. Minden gondolatunk, érzésünk, tettünk.
„Tengerben a csepp, cseppben a tenger.”
Ahhoz, hogy mély megértésre jussunk, abban, hogy mi az önmagunkba vetett hit, meg kell értenünk, honnan jöttünk, kik vagyunk, és merre tartunk, hová tartozunk. Kik is vagyunk valójában? Sejtek, melyek nap, mint nap épülnek? Egy spermiummagból kifejlődött kis embrió, és abból felcseperedő kis emberke, aki felnőtt? Mi azok vagyunk, akiknek mondjuk magunkat? A felcímkézett név, a magunkra öltött stílus, a megszerzett szakma, doktori titulus? A feleség, a férj, a gyermek, a szülő, a munkatárs, a főnök? Kik vagyunk mi? Ki azaz én? Ki azaz egyén, aki belenéz mindennap a tükrébe? Mit látsz ott? És amit látsz ott, az tetszik neked? Elégedett vagy önmagaddal? Hiszel-e önmagadban? De ki vagy te? Az én? Amikor meghalsz és leveted a tested, mint egy porhüvelyt, meghalsz-e igazán? Rengeteg ember imádkozik az Apostoli hitvallás szerint: „Hiszek egy Istenben, (….) hiszek… testünknek feltámadását és az örök életet.” Mégis, amikor meghal valaki önmagukat is siratják, és valóban nem hiszik, hogy él még az illető, mert azonosítják vele az elporladó testtel. Valójában nem hisznek az emberek oly mélyen, mint ahogyan azt imádkozzák. Valójában sokan nem úgy cselekszenek, ahogy azt hitük szerint, vagy inkább a szeretet szerint ildomos lenne. Emberek beszélnek a vallásról, a hitről, a szeretetről, és amikor az életben előjönnek azok a helyzetek ahol meg kellene, hogy állják a helyüket ezek az elvek, akkor sokszor a vak gyűlöletük, vagy a vak hitük kap helyet. Mert az emberek sokszor csak a gondolataik szerint viselkednek és nem a szívük szerint. Mert fontosabb, hogy ki milyen vallású, mint az hogy tud-e szeretni.
A hit egy értékrendet is képvisel. De legfőképp a megpróbáltatások, nehézségek idején mutatkozik meg. A te bizalmad, a te hited. Mennyire erős a megpróbáltatások idején? „Hiszem, ha látom” Lehet azért nem látod meg a csodákat körülötted mert nem engeded meglátni… „Látod ha hiszed.” Így kap értelmet számodra is és minden ember számára. Sokszor önmagunkban sem hiszünk, nem hogy jövőképünkben, képességeinkben. (Erről már írtam a kételkedés árnyéka cikkemben) „Ne legyél kishitű!” szólította fel tanítványát Jézus. „Ha hitetek akkora volna mint ez a mustármag azt mondanátok ennek a hegynek menjen innen amoda, és az odébb menne.”
Van-e napjainkban akkora hitünk, mint egy mustármag? Elhisszük-e a teremtő erejét, ami belénk plántáltatott, tehát bennünk is ott van, ahogy Jézus fogalmaz: „Istenek vagytok” (persze nem olyan, mint a nagy teremtő, kicsit kisebbek :D) de a lényeg a teremtő erő, ami bennük van, a MAGunkban, elhisszük-e? A világ általunk megváltoztatható, általad, általam, mindanyiónk kicsiny MAGjával! Ahogy a belső világod megváltozik, megerősödik a belső hited, változást és fényt hozol te is! Hol a te ”mustár”MAGod, és mennyire erős az? Elég erős, hogy áthatoljon benne a fény, és legyen erős hited?
Áldás és Fény ragyogjon be Téged!
Nagy Szaffina író
Hinni, bízni, hagyatkozni,
minden napomat csak így élni.
Bízni az Isteni erőben,
a forrásból meríteni bőven.
Mindig hinni a jóban,
bízni az Isteni szóban.
Hogy Ő mindig vezet engem,
bárhol legyen is a szívem.
S ha néha le is térünk,
Ő visszavezet, Ő a fényünk!
Lámpásként mutatja az utat,
merre menj, merre haladj.
És mindig csak hinni, bízni,
mindig csak Ő rá hagyatkozni,
bízni abban, amit súgnak,
minden rendben, minden jól van!
Szaffina Nagy 2018 január 3.
Isten fénye legyen velem
világosítsa meg a szemem
tárja ki a bezárt szívem
hinni tudjak embereknek.
Ott, hol elveszett már a szó,
a bizalom és a jó,
hinni tudjam hogy méltó,
hogy maradt még egy cseppnyi jó.
Hogy kegyelemben részesüljek
s tovább adjam, kik még félnek,
hogy van még tiszta ember,
ki méltón, kegyelmet nyer.
Szaffina Nagy 2018 Január 30.
A vers az „Angyali érintés” könyvben is olvasható, angyali képeslapok, és könyvjelzők pedig itt elérhetők:
https://www.nagyszaffinaeletmuvei.hu/angyali-erintes-konyv/
További spirituális verseim: a Más Világban Élek oldalon elérhetőek:
