Gyógyulás fázisai

Gyógyulás  fázisai

„Problémáért, sem betegségért nem kell a szomszédba menni.” Van különbség baj és baj között, betegség és bizonyos betegségek között, fájdalom és fájdalom között, mindenki másképp éli meg, más a fájdalom küszöb, más meddig bírjuk, máshogy fáj, és mindenkit máshogy korlátoz. A saját fájdalmunk, betegségünk hatással van a többiek életére is, hiszen kiszolgálnak minket, jó esetben erőt adnak, rosszabb esetben lesajnálják az embert. Korlátozhatjuk az ő életüket is még ha nem is tudatosan, és saját magunktól is elzárhatunk nagyon sok mindent. Vannak akkut betegségek, gyorsan jönnek, mennek, és krónikus betegségek, melyek már hosszabb ideje fennállnak és szükséges az orvosi kezelés, vizsgálat. Egy megfázást, lázat, néha előforduló fejfájást viszonylag gyorsan kezelhetünk, pihenéssel, varázskapszulával – gyógyszerrel – varázsfőzetekkel – gyógyteákkal, és rövid idő múlva újra önmagunk lehetünk. Egy krónikus gyógyíthatatlannak ítélt problémánál már egészen más a helyzet, főleg ha az erős elviselhetetlen fájdalmak mellett még mozgáskorlátozottsággal is jár. Különböző fázisokon megyünk keresztül.

Az első: „Mi ez a betegség, amivel szemben állok?” Tudni akarunk róla mindent, átnyálazunk minden szakirodalmat, hogyan alakul ki fizikai szerveknél, mi a pontos latin és magyar elnevezése, mik a pontos tünetek, ezek mennyire egyeznek a mi problémáinkkal, terjed-e és hogyan, mik a további veszélyei, mit tud tenni az orvoslás, milyen vizsgálatok szükségesek, hogy biztosan kitudódjon mivel is van dolgunk. Mi lesz ha, és gyártjuk a legfélelemittas gondolatokat, aggódásokat, történeteket, feketére festjük a jövőt. Nagyítóval nézzük az egész helyzetet. Mi lesz ha nem gyógyítható? Mi lesz, ha ennyi volt az élet? Megjelenik a félelem, szorongás, aggódás.

A második: „Miért én?” Annyi ember van a világban, rossz, és csúf, és bűnözők és miért pont nekem kellett elkapnom ezt az egészet!? Olyan igazságtalan az egész! Főleg ha már egészségesen táplálkozol, legalábbis szerinted mindent eddig jól csináltál, viszonylag mértékkel éltél, mint mások, mások még sem betegek, hogy is van ez?! Más megeheti a disznópörköltet, a zsíros húsokat, megihatja a vörösbort, jóval többet is a kelleténél, két pofára falja az édességeket, napi két doboz cigit is elszív, mégis sincs semmi baja! Aztán jövünk a nagypapáinkkal, bezzeg az ő idejükben senki nem volt rákos, még is elszívták a pipát, megitták a házi pálinkát! Hogy lehet ez?! Ilyen csoffadt, gyenge társadalomban élünk?! Aztán jövünk azzal hogy mi annyira jó emberek vagyunk, nem tettünk semmi rosszat, hogy ezt elviseljük, nem ezt érdemeljük, és rajtunk kívül senki nem szenved annyira, mint mi, ezért senki nem értheti meg a hullámzó dühkitöréseinket, és a vigasztalhatatlan fájdalmainkat. Ebben a fázisban a düh, a meg nem értettség, sértettség, a méreg, az igazságtalanság üti fel a fejét bennünk. Csak hogy ez a méreg még jobban kioldódik és még jobban elfajul a betegség és még kínzóbban mutatkozik meg, mint előtte. Szó szerint a méreggel segítjük a burjánzást bármilyen problémáról is legyen szó.

Harmadik: „Ki lehet a hibás?” Mert hogy mi biztosak nem, hiszen mi vagyunk az áldozati jóra való ártatlan ma született bárány. Még az áldott állapotot is, óriási tehernek – terhesség – éljük meg, hogy mit tett velünk a férfi… jól elbánt velünk egy életre. Hibás az orvosi rendszer, mert nem vette észre időben, vagy semmit sem tud csinálni, csak erős pirulákat írogatni fel. Hibás a politika, mert miattuk nincs annyi orvos, és nem jól működik az egészségügy, végül mi szívunk vele. Hibás az egész ország, ez betegített meg. Majd figyeljük a közvetlen környezetet, esetleg rátérünk a lelki, szellemi okokra is, persze még csak felszínesen, és elkezdünk okolni másokat. Hibás a tesó, hibás a szülő, mert mindent csak nekik köszönhetünk, hibás a társ, mert ő van a legtöbbet a közelünkben, és ó de mennyire okolhatóak a kollegák, és az a főnök! A gyerekek is csak elszívják az energiát és már önmagadra sem jut semmi idő, lemerülsz. Talán hibásak az élelmiszerek is, és már nem is olyanok, mint nagypapa idején voltak! Már minden rákkeltő és semmit se mersz megenni! Ebben a fázisban keressük a bűnbakokat, okolunk másokat, mindenkit, haragszunk az egész világra, harag, düh, és gyűlölet vegyül bennünk.

Negyedik: „Én vagyok az áldozat!” Engem mindenkinek meg kell értenie. Velem most gyengéden kell bánni. Tőlem most mindent el kell nézni, mindenféle dühkitörést, érzelmi és mentális hullámvölgyet, engem kell most kímélni, én vagyok a főszerepben! Engem kell védeni, kiszolgálni, elvinni vizsgálatokra, engem hallgasson meg mindenki. „Nézd mi történt velem”, és már meséljük is fűnek-fának, a betegségünk, hogy jártunk, mennyire igazságtalan velünk az élet, és mennyire szerencsétlenek vagyunk. Mindenki rajtunk segítsen! Még kedvezményeket is kérünk a boltokban, és eljátsszuk az áldozati szerepünket. Haraggal vegyített szorongó érzelmeinket és dühünket áttoljuk a családra, vagy akit épp hibáztatunk és elégtételt követelünk! Minden értünk járt sérelemért, ami ért minket, a valós és valótlan sértésekért is! Követeljük a támogatást, akár pénzben is, mintha az hirtelen megoldana mindent, követeljük a segítséget, ápolást, a türelmet, a szeretetet és a gyógyulást. Mert nekünk ez jár. Mi vagyunk a szegény ének, akinek gyűjteni kell, aki beteg, ezért nem tehet ezt-azt, és nem ehet meg akármit, akit sajnálni kell. Ha pedig eljutunk egy orvoshoz, természetgyógyászhoz, gyógyítóhoz, neki meg kell tudni gyógyítani, hiszen ezért fizeted! Negyedik fázisú érzelmi szint: áldozati show követelésekkel. Arról fogalmunk sincs mennyire ártunk ezzel saját magunknak, és másoknak. leterhelünk ezzel másokat. Követelünk, ott ahol elnyernünk kellene, semmilyen alázat nincs bennünk, csak gőgős egó. Minden beteg jegyzetünkkel, sajnálatunkkal, szavainkkal, írásunkkal csak erősítjük, mélyítjük és rögzítjük saját magunkhoz az adott betegséget. Ragadós lesz, jobban, mint a postai bélyeg!

Ötödik fázis: Beletörődés. Megfáradtan rogyunk össze, kimerülten, kiadva már minden dühünket, átérezve minden félelemünket, kiadva minden haragunkat és ellenállásunkat. Szemben állás helyett nem ellen, hanem bele állás történik. Lényeges különbség. Megadjuk magunkat. Megpecsételve és szégyenteljesnek érezzük magunkat. Nem vagyunk erősek, csak egyszerűen gyengék, nem vagyunk jók már semmire, ami régen ment, már az sem megy úgy. Megváltoztunk. Kiüresedtünk, kiégtünk belül. Belefáradtunk a harcba, az orvosi kezelésekbe. Annyi el sírt könnyünk csordult már le az arcunkon, a fájdalmas, gyötrelmes kínjainktól, hogy már nem tudunk többet zokogni. Elegünk lett mások sajnálatából, a szánakozó tekintetekből, hogy mi vagyunk a szerencsétlenek, a gyógyíthatatlanok. Összetörtünk. Rájövünk mennyire aprók vagyunk. Isten parányi része, és ha eddig tiltottunk minden ilyen szót, most talán még egy imát is elrebegünk, csak csendesen. Már nem követelőzünk. Már nem akarunk az égvilágon semmit. Ráébredünk múlandóak vagyunk, hiába a sok pénzünk, a menő doktorátus titulusunk, hogy minket mindenki tiszteljen, nem irányíthatjuk az életet, sem a halált. Ugyanolyan esendők lettünk, mint mindenki más az utcán. Egyek lettünk a koldussal, a kórházi dolgozóval, a mosogatóval a konyhán, az idős nénivel aki már bottal jár, de még mindig tud mosolyogni és talán néha úgy tűnik jobb állapotban van, mint mi magunk. Micsoda szégyen! Nem vagyunk egyebek, mint emberek, múlandóak, halandóak, esendőek, és mint a port a szél, csak úgy elfújnak. Voltunk egyszer az időben, majd távozásunk után mi marad utánunk? Ki fog emlékezni ránk? És hogyan? Mit is hoztunk mi létre? Elkezdünk lecsendesedni, elfogadni, és elengedni. Amit az élet elénk tárt. Ráébredünk parányi egyszerűségünkre, és hogy mi mennyire csak kis része vagyunk a környezetünknek, a világnak. Ez az a pont, ahol már-már feladjuk, és elengedjük, és pontosan ez az a pont ahol a legnagyobb változás jön létre, bennünk. El kell jutni néha szinte mindenkinek, hogy eljusson mély önmagáig, a magas felismerésekig, el kell hogy tudjon engedni mindent, de igazán mindent. Mindent, ami eddigi életében fontos volt! Mindent, ami gátolta és megbetegítette! Ebben a fázisban az érzelmek: szégyen, beletörődés, kiüresedés, elengedés, múlandóság, veszteség. „Megtörve és üresen adom magam neki.” (459. Zsoltár, 2. vers.) Így az elengedés ciklusából jutunk át szépen lassan a hatodik periódusba.

Hatodik fázis: Megértés. Még ha lassan is áll össze az a bizonyos kórkép az életünkről, amit eddig hittünk magunkról, a világról, másokról, most kezd összeállni, mint egy kirakós darabja. Mindennap tartogat valamilyen felismerést az élet. Hogy is kezdődött mindez? Hol is kezdődött, miért is jött létre? És már úgy eltávolodtunk a valódi kiindulási ponttól, amikor ez a kórkép megjelent, amikor az életünk fordulóponthoz ért. Közben annyi mindenen átmentünk, annyi sérelmen, fájdalmon, dühön, elégetetlenségen, hogy már csak egy megtört kiégett arc néz vissza ránk a tükörből. Mikor vénedtünk meg ennyire? Miért engedtük ezt meg magunknak? Egyáltalán miért is engedtük ezt meg magunknak? Nagyon mélyre engedtük magunkat zuhanni, hogy feljussunk a magaslatokig és akkor ott összeáll a kép! Akik ott vannak velünk, ők a támogatóink, és nem a támadóink! Felelősséget kell vállalnunk mindenért! Minden szóért, minden cselekedetért, és kezdjük már kapisgálni az ok-okozati összefüggéseket, a karmát, mi miért is jött az életünkbe, mit akar üzenni egy-egy szerv megbetegedése. Beleállunk a betegségbe, már nem szemben állunk vele, már nem elfutunk, vagy gyűlöljük. Megérteni, meghallani és érezni akarjuk őt. Mit akar valójában üzenni nekünk? Hogy hoztuk mi ezt létre? Máshogy kezdjük látni a környezetünket, a világunkat, ahol élünk! Megértjük csak is mi vagyunk az okozója az egésznek! Megértésre jutunk. Mert megértjük mindig rajtuk múlik, az emberen saját magán! Amit felvesz, az övé, minden gondolat, az élete, kezdi megérteni a szerződéseket, amit hozott fentről, az előző és mostani élete közti kapcsolódásokat, a betegségek kialakulásának okait, és hogy minden, de minden szellemi! (Mind ezek bővebb kifejtése kb. könyvterjedelmű, ezért van a képzés, ott mindent elmondok mélységesen.) Újabb nagyobb fordulóponthoz érkezett az életünk. Ráébredünk mi fontos és mi nem az. Szelektírozunk mindent és mindenkit. Megértés és felelősség vállalás korszaka ez. Óriási felismerések, és hogy van egy belső erőnk, amit végre használni kellene és hogy nincs gyógyíthatatlan! És talán a kétezer éves tanítások is ismét helyt állnak a mai modern rohanó életedben.

Hetedik fázis: Remény. „A remény hal meg utoljára.” Ha van még remény, akkor annak kis pislákoló lángja is akár képes elűzni a rossz gondolatokat, a bennünk lévő sötétséget! A keleti vallásokban és ázsiai kultúrákban, védikus írásokban, sőt még a Bibliában is utalnak arra többször is, hogy minden betegség eredete a gonosztól való. Többféleképpen jelenítik ezt meg a különböző kultúrákban, hol démoni, hol átkozott szellem, hol a mi sötét árnyék lényünkként, és még ezernyi féleképpen, és mind helyt álló és létező lény, entitás, ezek részleteibe most nem mennék bele. Amit meg kell értenünk, hogy van bennünk egy erő, egy isteni szikra, ami kapcsolódik a magasabb Forráshoz. Hívhatod Teremtőnek, Istennek, Nagy Szellemnek. (Nem univerzum, ezt kifejti a Biblia és védikus írások is, hiszen Isten teremtette az univerzumot is és a kozmoszt és minden égitestet.) És ahogy van jó erő úgy létezik egy hatalmas sötét erő is, és ezt olyan könnyen beengedik az emberek magukba, különféle csábítások, vágyak, rossz indulat, düh, félelem, szorongás és egyéb ezer, millió felvett gondolat által. Lényeg, nem mindegy milyen erőforráshoz csatlakozunk éppen, és mennyiszer egy nap. Mit veszünk fel. Amikor ráébredünk a bennünk szunnyadó erőkre, hogy Isten társteremtőjeként is létezhetünk, persze közel sem akkora erővel, csak apró szikrácskával, de teremthetünk és tényleg semmi sem lehetetlen! Átértékeljük a valódi hit fogalmát, és az életét. Átgondoljuk az egész életünket, a velünk történt eseményt, ami felforgatott mindent, ami kicserélt mindent, ki kellett hogy üresedjünk, hogy újra formálódjunk! Mert teli kancsóba nem lehetett volna már önteni semmit. Átértékeljük az életünket és most már pozitívabban szemléljük azt a kérdést, hogy mit is hagyunk mi hátra ebből az életből? Ez újabb remény sugarat tud adni, és új lendületet, hogy igen is van értelme élni! Mit is akarok hátrahagyni magamból? A szomorúságot, a szerencsétlen dühös áldozatot, vagy valami sokkal nagyszerűbbet és jobbat, akire jó érzés lesz visszaemlékezni? Választhatunk. Reménnyel tesszük föl a kérdést, hogyan tudnám meggyógyítani az elromlott kapcsolataimat? Mit tehetnék én értük? Hogyan hozhatnám jóvá? Mit kellett ebből megtanulnom? És nekik? Reménykedünk a megbocsájtás erejében. Teremtő erőnk tudatásban újabb reménysugár nyílik a szívünkben! És ahogy mi is változunk, kinyílunk, mint egy kis virág, újra formálódunk, újra gondoljuk a világunkat, a tudományos nézetünket, mindenki változni fog körülöttünk. Egyrészt azért, mert mi is máshogy látjuk a körülöttünk lévőket, másrészt ahogy már írtam, hatással vagyunk másokra is! Amikor mi változunk, ők is változáson mennek át. Tőlünk is függ, pozitív lesz-e ez a változás! Ebben a fázisban kigyúl elménkben és lelkünkben is az isteni szikra, új lendületet veszünk, élni akarás, pozitív küzdés, de már nem követelőzés, hanem elnyerés, kiérdemelés formájában, reformálás, újraformálás, átalakulás, ami megjelenik erőteljesen az életünk minden területén. Levághatjuk a hajunkat, kicseréljük a ruhatárat, átreformáljuk komolyabban az étkezésünket, nem csak immel-ámmal, új mozgásokat vezetünk be rendszeresen, mindent megteszünk azért, hogy úgy éljünk, ahogy szeretnénk! Ha újra kell felállni mindennap, ha nem megy, akkor is végezzük, úgy ahogy tudjuk, a saját erőnkből, és reméljük egy nap tényleg menni fog! Igazán! És így is lesz, valóban! Ez az igazi hit és remény! Tudom, mert átéltem! Lehet munkát váltunk, lehet elköltözünk, élni akarásunkkal megélünk minden boldog pillanatot, ezért flúgosnak és naiv gyerekesnek hívnak majd, de ez kit érdekel, ők még nem éltek igazán. Nem értették meg az élet lényegét! A remény először csak kisebb, majd egyre nagyobb hömpölygő óriási változásokat hoz el számunkra! Újabb fordulópont az életünkben!

Nyolcadik fázis: A gyógyulás. Amikor a hihetetlen is hihetővé válik, mikor a lehetetlen lehetségessé, szívünk kérése pedig megadatik. Lehet nem lesz egyből a testünk 100%-os, de érezzük hogy már más lett. Lehet lesznek még maradványok a betegségből, és továbbra is vigyáznunk kell önmagunkra, felügyelni az életvitelünket, de megéri. Mert többé már nem dobjuk el az egészséget magunktól. Megtanultuk és megértettük a karmikus leckéket. Helyre hoztuk a hibáinkat. Nem visszafele nézünk, a múltba, nem másokat hibáztatunk, hanem felelősségteljesen, előre nézünk a jövőbe. Félelem nélkül. Tisztán és egészségesen. Emelkedett rezgésszinten. Nem egyik napról a másikra fog ez megtörténni. A tanulások, házi feladatok, hibák kijavítása, életünk helyrehozása, testünk regenerálása, sejtjeink újjáépítése, egyszer csak amolyan észrevétlenül ott lesz! Az egyre több gyakorlásból szép mozgásforma jön létre, észrevesszük már többet bírunk, mint egy évvel ezelőtt, nincsenek fájdalmak, nem hullik már a haj, sőt új hajszálak is nőttek, nem lihegünk a lépcsőn, sőt bírjuk a túrát, táncolni van kedvünk, és futni. Észre se vettük ezeket, mert a jót könnyű megszokni. És ha csak egy pillanatra visszatekintünk önmagunk régi énjére, már csak rossz emlék lesz, óriási tanuló lecke, amit nem szeretnénk visszahozni az életünkbe. Megválogatjuk szavainkat, tetteinket, mert tudjuk következménye van! Mi vagyunk a felelősek az életünkért! Megválogatjuk az embereket és történéseket akikkel kapcsolódunk, mire mennyi időt szánunk, egyre tudatosabban élve a mindennapokat. A szellemiséget tartjuk szem előtt, mindenféle külcsín helyett. Már nem az illúziók fogságában fogunk élni, hanem rájövünk a betegség tartott fogva minket de az is csak illúzió, maya egy formája és ki lehet lépni belőle erős akarattal! Mert minden de minden szellemi a fizikai világunkba is! A gyógyulás is! Ennyi lenne? Igen ennyi! Meg lehet csinálni? Igen. Mindenki gyógyítható? Nem.

Következő írásomban erről fogok írni, tarts velem! (Ha tetszett az írás forrás megjelölésével osztható, linkkel, szerzővel!)

Ha pedig megakarsz gyógyulni, feloldani a benned lévő gátakat, hitrendszereket, melyek lebetegítenek, meg akarod ismerni a betegséghez tartozó szellemi összefüggéseket, mélyebb megértésre akarsz jutni, gyere tanulni! Megírtam 7 csakra könyvet szervek betegségek kapcsolatáról, szimbólumokról, gyógyító színekről, hangkódokról, energiákról, szellemi és lelki oldásokról. Meditációkat adok, 7 csakra és egy gyógyítót. Átadok csakrához tartozó jóga ászanákat, és varázsigéket. Ezenkívül még 88 videóval tanítalak személyesen! (Felvétel van, e-mail útján, és csak azoknak tudok segíteni, akik valóban megakarnak gyógyulni. Többieknek egy várakozási időt tudok javasolni, 3-6 hónap múlva térjenek vissza.)

Spirituális Energetikai Tanfolyam ITT:

Nagy Szaffina

Spirituális tanító, író

Weboldal: https://www.nagyszaffinaeletmuvei.hu

Kövess be Facebookon is ITT:

Nagy Szaffina Életművei Facebook oldalam:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100056345111650

YouTube csatornám:

https://youtu.be/gRDrIzP4GdM

Kép: Pixabay Eva Michalkova