Az ismerősök olyanok, mint a limonádé nyáron.
Felhűsíthet, feldobhat, jót beszélgettek, és utána mindenki megy a maga útjára. Fontos, lényegi változásokat ritkán hoz. Tudod miért? Mert az ismerős, csak egy jó arc, akivel épp összefutottál, akit úgy véled ismersz, pedig nem, aki a szomszédod, akitől nem fogadnál meg kb semmit, mert ott lakik melletted. „Saját hazádban nem lehetsz próféta.” Az ember úgy van összerakva, hogy véleményt alkot mindenről, így valahogy az ismerős kategória az túl közeli, túl reális, hús-vér ember, túl megfogható ahhoz, hogy elismerve, elfogadható legyen. Vannak persze kivételek, mikor segítség kell, tanács kell, szerelő kell, bármi, és eszedbe jut a szomszéd ”Józsi” vagy a fodrász ”Hajni”. De alapjába véve nem így működünk. Egyrészt senki nem szeretné kiadni a valós problémáit, olyannak főleg, akivel még összefuthat bárhol, nem szeretné ha megítélnék, és azt főleg nem, ha rajta kapnák az ő gyenge pontján, amivel könnyen vissza lehet élni. És pontosan mivel csak ismerős, honnan is lehetne meg a mély bizalom egymás iránt. Nem lehet tudni ugye kibe mi rejlik… Ki mikor élne vissza a gyenge pontokkal. Másrészt senki nem szeretné ha belelátnának az ismerős arcok a pénztárcájába, az életébe, a házasságába, akár azért mert nagyon jó, mert akkor irigyeket szül, ha pedig nem túl jó, csóróságot sugárzik ki. Túl tökéletes instás, facés világunkba ez azért nem éppen lenne túl jó imázs, ugye… Harmadrészt azért, mert egyszerűen hús-vér ember, „ne hogy már ő tudjon segíteni”, „ne hogy már ő tudja…” Ha például kiderülne a szomszédodról, akivel kb. mindennap összefutsz, hogy valójában egy ufó, valójában el sem hinnéd, de igaz, többet lehet nem állnál szóba vele, és kerülnéd, mint utcán a kutyaszart. Végül indoknak ott van a „nehogy már én gazdagítsam” inkább kihívok egy idegen szerelőt, kifizetem a kétszeres díját, nem lát bele az életembe, annyit kér amennyit, nem kell adok-kapok szívesség alapon kérni semmit és nem tartozunk egymásnak.
Most lehet azt mondod, jó-jó, de azért én még is ismerősi körből is kérek és adok is, és támogatok is, és hát még is csak jó ez a facebook… Igen meglehet. Igen, előfordul, hogy valakinél ez így megy, és így gondolkodik. Nagy átlagban azonban nem. Még az együttműködési ”megosztalak-megosztásért” mai divatos nevén, affiliate programokban sem.
Pontosan ezért meghúztam a határaimat ebben is, és nem vállalok ismerősöket. Így tök fölösleges a munkámról bármit is posztolnom a profil facéra, hiszen senki nem kíváncsi mit dolgozom, arra sokkal inkább kivel, hol élek, mit csinálok, hova utaztam, stb.. (Aranyfürtös Adonisszel, egy kb. kietlen hosszú tengerpartra, ahol sokat olvastunk, fejlődtünk, és élveztük a hullámokat, és tisztítottuk a teret, de most nem ez a lényeg…) Persze ha felkeresne nem utasítanám el, de nem is bánnék vele ”kesztyűs kézzel” kiemelt szerepben, csak mert jó arc. Jó párszor vállaltam ismerőst, barátot, szomszédot, jó arcokat… És tudod mi lett mindegyiknek a vége? Kb. semmi. A megkapott tananyagot, könyveket, meditációkat, vagy bármi más segítő szándékot, a hosszú órákat, beszélgetéseket, videókat, és még sorolhatnám, feltették a polcra, „jó lesz az még valamire”, „majd megnézem ha lesz időm”, „majd elolvasom egyszer”, „köszi hogy segítettél, de folytatom az életem a régi kerékvágásba hátha úgy változik valami”. Természetesen mivel ”jó arcok vagyunk” egymás felé, nyilván hogy nem fog fizetni, én pedig ne kérjek már pénzt, minek is az nekem, hiszen barátsághoz, szerelemhez, se gyerekhez nem kell pénz… majd fizetek a boltban szeretettel, ú de hányszor megkaptam ezt. (Néha elképzelem magam, amint bemegyek a boltba és a kasszánál a tele kosaramat szeretettel kifizetem milyen is az.. és milyen képet vágnának.) És a kedvezmények, arról külön cikket lehetne regélni milyen eszméletlen stroyk vannak.
Két évig nem használtam a magán profilomat és állítom nem sok mindenről maradtam le. Sokkal több időm jutott minden másra. A neten csak a vállalkozásomra, tanításra és ami még számomra fontos volt, arra szántam időt, és energiát. Maradt idő építkezni, kertet rendezni, tanfolyamot, könyvet írni, videókat készíteni, kirándulni, pihenni, olvasni, és nem idegesítettem magam mások posztjaival, beszólásaival, életével, egyszerűen nem vettem fel. Magammal foglalkoztam és azokkal akik elfogadták tőlem a segítséget, a tanulást, gyógyulást. És én ezt kívánom mindenkinek, hogy több időt tudjon magára szánni, és valóban olyan elfoglaltságra, ami előre viszi, és nem hátráltatja. Mikor azt mondja valaki „nincs időm semmire, házimunkára se, se ételt készíteni, se takarítani” de folyton a facén lóg, ott írogat, megoszt mindent az életéről, azt is éppen mit eszik, – hozzátenném nem blogger, vagy vlogger, tehát nem ebből él – az vagy nagyon magányos, vagy k@va lusta, vagy e kettő keveréke. Ítélkezés mentesen, nagyon kedvesen azt mondanám nem tudatos.
Ha Te olyan ismerősöm vagy, aki kivételnek érzi magát és kíváncsi vagy a munkámra, könyveimre, és tanulnál is tőlem, örömmel várlak a weboldalon és a facebook oldalamon. Köszönöm, hogy elolvastad.
Nagy Szaffina
Spirituális tanító, író
Weboldal: https://www.nagyszaffinaeletmuvei.hu
Kövess be Facebookon is ITT:
Nagy Szaffina Életművei Facebook oldalam:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100056345111650
YouTube csatornám:
