Adventus eljövetel
A négy vasárnap, ami felkészít bennünket az eljövetelre, „Gaudete in Domino – Örvendjetek mindig az Úrban” „A négy vasárnapot jelzi a négy gyertya. Minden vasárnap eggyel többet gyújtunk meg: ahogy megyünk bele a sötétségbe, az egyre hosszabb éjszakákba, úgy nő a fény a koszorún, végül pedig a karácsonyfa borítja fénybe a leghosszabb éjszakát.” „A 19. században egy német evangélikus lelkész készítette az első adventi koszorút, és naponta mindig eggyel több gyertyát gyújtott rajta. Ennek egyszerűsített változata terjedt el aztán: vasárnaponként egy-egy gyertyával többet gyújtunk. A koszorú otthonainkba varázsolja a várakozást, a meghittséget, főleg, ha a család este le tud mellé ülni egy kis időre.” /forrás: magyarkurir.hu/ Az első és második gyertya színe lila, a liturgiában is lila az ünnepi szín, a Messiás eljövetelét hirdeti, a harmadik rózsaszín az örömöt hirdeti, a negyedik a bűnbánatot kifejező lila. A gyertyák fénye a sötétségből a világosságba lépést, a ragyogást, a reményt hirdeti és hozhatja el számunkra. Mindenképpen érdemes elcsendesülni, visszavonulni ezeken a vasárnapokon, és felkészülni az ünnepekre, lélekben is. Mit, miért és hogyan tettünk. Mi, hogyan nyilvánult meg az életünkben. Milyen évet zártunk, és mennyire van telve szeretettel a szívünk így karácsony felé közeledve. Ki az, akit régen kerestünk föl, ki az, akit elhanyagoltunk, ki az, akihez még kötődünk, vagy akit megvendégelhetnénk egy kicsit. Fordítsuk figyelmünket másokra is, azokra is, akiket eddig talán nem vettünk észre…. Fordítsuk figyelmünket befelé is… mi zajlik le bennünk éppen… Mennyire tudjuk várni az ünnepet, mennyire engedjük be magunkba a fényt? A pozitív gondolatokat a nehézsúlyú töprengések helyett…. Tudunk-e elmélyülten kérni, imádkozni? És hinni-e még a csodákban? Tudunk-e még hinni abban, hogy nincsen lehetetlen? És hogy valóban MINDEN, de MINDEN LEHETSÉGES! „A jövő nincs kőbe vésve” Ezt a mondatot mostanság naponta hallom…. kapom… Való igaz… mert mi alakíthatjuk…. Merjük használni ezt a belső erőt! Hinni még a csodákban, mint egy gyermek, hinni, hogy az álmok valóra válnak… Ne feledd! „A varázsló te vagy, a csodákat magad teremted.”
Végezetül…. egy kis emléket osztok meg ma…. egy kedves gyermekét,… aki minden csütörtökön elment az esti hatórás istentiszteletre… az adventi felkészítő hetekben… énekelt, és imádkozott és várta, kérte a csodát, úgy igazán, tiszta szívből… Kint fehér kristálytiszta hó csillogott az esti lámpák fényében megvilágítva… és hangos játszadozó gyermeki felkiáltások hallatszottak be a csöndes hideg templom falai közé… A kislány hallotta, és nem mintha nem vágyakozott volna arra, hogy ő is kint játsszon… a többi gyerekkel…. de ezeket a különleges varázslatos estéket nem adta volna át másnak… Tudta, ez most az övé… és ez most fontos… Épp eléggé fontos, hogy kívánsága valóra váljon… és hogy ez meghatározza majd a későbbi éveit… Hogy akkor is ilyen állhatatosan tudjon majd hinni, mikor sokszor már a remény is elveszett…. Nem gondolta volna, hogy ez egyszer, és aztán majd oly sokszor ez olyan fontossá válik! Hogy megőrizze a hitét, a nehéz időkben is! Ahogy akkor az sem gondolta volna, hogy egy nap… mindannyian felnőnek… a játszadozó gyermekek eltűnnek… és hó sem lesz már…. úgy, mint régen…. és ő most kihagyja ezt a kínálkozó lehetőséget. De a lány… felnőttként ezt sosem bánta meg… A hó már közel sem olyan…. sem a karácsony… már mással kell megküzdenie, és a gyerekek is eltűntek… felnőttek… De a lány sosem felejti el azokat az estéket, és valóban minden álma valóra válhat, ha igazán hisz bennük! És amikor a valóság oly fájdalmasan üti fel a fejét… eszébe jut a kislány… a rendíthetetlen hite… a szívbéli kívánsága… és akkor megpróbál ő is úgy kérni, pontosan olyan állhatatosan, igaz szívvel…. mint akkor…. ott…. a templom hideg falai között…. adventkor.
Áldás és Szeretet!
Nagy Szaffina író
Amikor kicsi voltam
annyira hittem
két kezemet összeillesztettem
ültem a padokban
és szívből kértem
teljesüljön a kérésem.
Angyalt látni a fényben,
hinni az embernek
megtenni amiért ide jöttem
reményt adni a szíveknek.
Felnőttem….
s annyi minden nem úgy lett,
mint egy átlagos élet,
de nem is ezt kértem.
Megértettem.
Volt választásom
így döntöttem,
azt az utat járom
amit nekem kijelöltek.
Hű maradni egy ígérethez
adott szavamhoz,
akkor is ha elveszítek
mert nincs az utamon.
És széttört a szívem
összeteszem újra a kezem
most nekem kell egy reményszikra,
mely megvilágosít utamban.
Nekem kell, most nagyon hinnem,
a sors fonalát összekötöttem.
Szaffina Nagy 2019 Január 25.
A vers az „Angyali érintés” könyvben is olvasható, angyali képeslapok, és könyvjelzők pedig itt elérhetők:
https://www.nagyszaffinaeletmuvei.hu/angyali-erintes-konyv/
További spirituális verseim: a Más Világban Élek oldalon elérhetőek:
